Az incidens a Yobe állambeli Potiskumban történt, és a tájékoztatás szerint a halottak száma akár az ötvenet is meghaladhatja, tekintettel arra hogy néhány család azonnal eltemette hozzátartozóit.
A Yobe állami rendőrség szóvivője tudatta, hogy szerda este a potiskumi állatpiacra fegyveresek robbanóanyagokat dobtak, majd tüzet nyitottak a kereskedőkre és jószágaikra. Az elkövetők kilétéről egyelőre nincs információ, annyit tudni, hogy a banda a nap folyamán már megpróbálta kifosztani a piacot, de az árusok akkor meghiúsították tervüket. Az egyik szemtanú elmondása szerint a második próbálkozáskor mintegy húszan lehettek.
A nyugat-afrikai országban az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló támadások, amelyeket a hatóságok sok esetben a Boko Haram számlájára írnak. A szekta erőszakos küzdelmet folytat egy iszlamista állam létrehozásáért az ország túlnyomórészt muszlimok lakta északi részében. 2009 közepe óta már több mint ezer embert öltek meg a csoport harcosai, támadásaik elsősorban a rendőrség, a hatóságok és a keresztény templomok ellen irányulnak.