A büntetőbíróságot vetnék be Szíriával szemben

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerepvállalását sürgeti Szíriával kapcsolatban Svájc.

PR
2012. 06. 17. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alpesi ország ENSZ-képviselete helyi idő szerint szombat este New Yorkban közölte, hogy Svájc erre vonatkozó levélben fordul a Biztonsági Tanácshoz. A képviselet vezetője annak a reményének adott hangot, hogy a kezdeményezést a bíróság létrehozásáról szóló egyezményt aláíró országok közül minél több támogatni fogja. Adrian Sollberger közölte, hogy az ENSZ közgyűlését, valamint a világszervezet emberi jogi bizottságát már tájékoztatták arról, hogy az ICC bevonását szorgalmazzák.

A kezdeményezést Sollberger azzal indokolta: Szíriában emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekményeket követnek el, és ezeket a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kell terjeszteni. Szíria nem ismeri el a bíróságot.

Szünetet tartanak a megfigyelők

Az utóbbi napok heves harcaira hivatkozva Robert Mood tábornok szombaton bejelentette, hogy a szíriai ENSZ-megfigyelők felfüggesztik tevékenységüket. Mint mondta: a felek nem békés, hanem katonai megoldást akarnak.

Közben a legjelentősebb ellenzéki szervezet, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) figyelmeztetett szombaton, hogy egy újabb tömegmészárlás készül, ezúttal Homszban, mert szerintük 30 ezer kormánykatona és milicista ostromolja a közép-szíriai várost.

Felszólították őket

Mint azt korábban megírtuk, a szíriai ellenzék fő ernyőszervezete, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) azt követelte pénteken, hogy az ENSZ-megfigyelők vagy szerezzenek érvényt az egyelőre csak papíron létező tűzszünetnek, vagy távozzanak az országból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.