Az izraeli lap szerint Reuven Rivlin vasárnap levélben fordult magyar kollégájához, amelyben visszavonja Kövér László meghívását, hogy vegyen részt júliusban a magyar zsidók ezreit megmentő Raoul Wallenberg svéd diplomata születésének századik évfordulója alkalmából rendezett izraeli megemlékezésen.
Rivlint „fölháborította a megdöbbentő hír”, hogy Kövér részt vett a Nyirő József író emlékére tartott rendezvényen. „Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen az eseményen, és nyilvánosan kifejezi szolidaritását azzal a személlyel, akinek pártja a magyar kormányon keresztül együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép kiirtását célzó program megvalósításában” – idézi Rivlin levelét az angol nyelvű izraeli újság.
„Bárki, aki részt vesz egy ilyen eseményen, nem lehet jelen egy olyan férfi tiszteletére rendezett eseményen, mint Raoul Wallenberg, aki az emberiség fáklyavivője, aki zsidókat mentett, aki jelképe a náci Németország és a kollaboránsok ellen vívott harcnak, amely kollaboránsok egyike mellett Ön kiáll, és akinek hódolattal adózik” – írta a kneszet elnöke.
A kneszet elnöke visszavonta Kövér László izraeli meghívását
A The Jerusalem Post szerint az izraeli parlament elnöke a Nyirő-megemlékezésen való részvétel miatt lemondta Kövér László házelnök Izraelbe szóló meghívását.
2012. 06. 24. 19:22
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!