Egy nappal korábban az Egyesült Államok és Dél-Korea szárazföldi hadgyakorlatot kezdett vadászgépek, harci helikopterek, páncélosok és több mint 19 ezer fős katonaság részvételével. A dél-koreai védelmi minisztérium előzőleg úgy foglalt állást: a hadgyakorlatok célja, hogy elrettentsék Észak-Koreát déli szomszédja megtámadásától.
A haditengerészeti gyakorlaton 10 dél-koreai hadihajó, az USS George Washington amerikai repülőgép-anyahajó, összesen 8 ezer katona, valamint több száz harci repülőgép vesz részt.
Phenjan a hadgyakorlatokat háborús előkészületeknek tartja. A térségben kiéleződött a feszültség azt követően, hogy áprilisban Észak-Korea az előzetes figyelmeztetések ellenére „kereskedelmi szállítórakétát” bocsátott fel, amit Washington és szövetségesei ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletnek minősítettek. Bár a kísérlet kudarcba fulladt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat határozott el Phenjan ellen.
Hétfőn lesz a koreai háború kitörésének 62. évfordulója. A három évig húzódó háború fegyverszünettel ért véget, de békeszerződést azóta sem kötöttek a felek.