Thierry Goffeau, az MSF haiti missziójának vezetője az AFP-nek nyilatkozva sajnálatosnak nevezte, hogy tavaly óta több nemzetközi szervezet és ország is felhagyott a haiti kolerajárvány elleni küzdelem támogatásával, és hogy nem működik a járványfigyelő rendszer, miközben a betegség továbbra is szedi áldozatait.
Év eleje óta 9800 kolerabeteget ápoltak az MSF által fenntartott haiti kórházakban. A idén már legalább 40 beteg halt meg, a járvány 2010. októberi kitörése óta pedig összesen 7500. A szervezet azonban a járvány alakulását figyelő rendszer hiánya miatt nem kap teljes képet, és attól tart, hogy egy hirtelen kitörés esetén nem tud megfelelően reagálni.
„Nem tudjuk helyettesíteni az egészségügyi hatóságokat, csak segíteni tudunk nekik. Arra kérjük a nemzetközi közösséget és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy segítsen megteremteni a haiti járványfigyelő rendszert” – mondta Goffeau.
Aggódnak a kolerajárvány miatt
Már két év telt el a kolera haiti megjelenése óta, de sem a nemzetközi közösség, sem a karibi ország hatóságai nem reagálnak érdemben a betegség terjedésére.
2012. 06. 15. 10:06
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!