Erzsébet királynő jövő héten gyémántjubileumi körútjának északír állomásához érkezik, ennek alkalmából pedig a Stormontba, azaz a parlamentbe is meghívást kapott. A Sinn Féin jelenleg a gyűlés második legnagyobb pártja, így a találkozás az egykori köztársasági hadsereg és ellenfelük, a brit hadsereg parancsnoka között elkerülhetetlen volt: a kérdés csupán az volt, hogyan fogják fogadni a republikánus párt tagjai az uralkodót.
Gerry Adams pártelnök azonban most eloszlatta a kételyeket, bejelentette, hogy pártjuk melegen fogja üdvözölni az egykori ellenséget: még Martin McGuinness egykori prominens IRA-tag is kezet fog rázni Erzsébettel. A Sinn Féin továbbra is egységes Írországban gondolkodik, és így elutasítja a brit monarchiát, az elnök szerint azonban ezzel a lépéssel meg akarják mutatni, hogy az erőszakos, durva megoldásokat teljesen maguk mögött hagyták. „Ez egy baráti gesztus egységpárti társaink felé” – fogalmazott Adams. A párt ez idáig bojkottálta a királyi család által látogatott eseményeket.
McGuinness az IRA „fénykorában”, a hetvenes években lépett be a szervezetbe, később több mint száz kilogramm robbanószerrel és ötezer tölténnyel az autójában fogták el a rendőrök. Feltehetőleg még akkor is tagja volt a félkatonai szervezetnek, amikor 1979-ben egy IRA-bomba megölte Lord Mountbattent, Fülöp herceg nagybátyját. A kilencvenes években azonban végleg megtagadta az erőszakos megoldást, és komoly szerepet vállalt a nagypénteki megállapodás előkészítésében.
(The Guardian, Guardian.co.uk)

Bicikliző tolvaj akart kirabolni egy idős férfit Cegléden–videó