Betonelemekkel kerítették körbe a romatelepet

Betonelemekkel kerítette körbe a helyi romatelepet, a közeljövőben pedig az egyik kapu lezárását is tervezi a délnyugat-szlovákiai Szered város önkormányzata.

WA
2012. 06. 07. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az intézkedést az önkormányzat szerint – jobb megoldás híján – a telep lakóit érő egyre több kifogás, panasz miatt hozta meg a település.

A romatelepen – amelyet az egykori cukorgyár jutányos áron eladott lakásai képeznek – mintegy kétszázan laknak. A település többi – a környéken lakó – polgárával támadó mind gyakoribb konfliktusok mögött a lap szerint a felhalmozódó szemét és a helyi romák „drogokkal való üzérkedése” áll.

A település polgármestere azt állítja: a lépést egyeztették a helyi romák képviselőivel, ám az ott lakók mégis nehezményezik a korlátozást.

„Az állandó panaszok és a szemét miatt döntöttünk a kapu teljes beépítése mellett. Ezt a lépést a romák képviselőivel, a vajdával és a házak alatt található telek tulajdonosával, a cukorgyárral is egyeztettük. Megbeszéltük, hogy a szeméttároló konténert bevisszük a telepre, a szemetet onnan hordják majd ki” – magyarázta a helyzetet az Új Szónak Martin Tomcáni, Szered polgármestere.

Bár a lépést a környéken lakó nem romák egy része üdvözli, a telep lakóinak véleménye, úgy tűnik, ezzel ellentétes. Egyikük a napilap riporterének azt nyilatkozta, hogy őket senki nem kérdezte meg a lépésről, és azt rasszista indíttatásúnak tartják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.