Boszorkányságért fejezték le az egyik halálraítéltet

Négy halálraítéltet – két egyiptomit és két szaúdit – fejeztek le kedden Szaúd-Arábiában - jelentette be az iszlám ország belügyminisztériuma.

MD
2012. 06. 19. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az AFP tudósítása szerint egy egyiptomi férfit és nővérét azért ítéltek halálra, mert elraboltak, majd három és fél éven át rendszeresen megerőszakoltak egy kislányt. Amiatt is halálra ítélték őket, hogy kínozták és megerőszakolták saját kiskorú gyermekeiket.

Az egyik szaúdi férfira gyilkosságért, honfitársára pedig boszorkányságért rótták ki a legsúlyosabb büntetést. Mind a négy halálra ítéltet szablyával fejezték le.

A hírügynökség szerint ezzel az év eleje óta 39-re emelkedett Szaúd-Arábiában azoknak a száma, akiken ilyen formában hajtották végre a halálos ítéletet. Az AFP számításai szerint tavaly legalább 76 embert végeztek ki, de az Amnesty International úgy tudja, hogy legalább 79 személyen hajtották végre a halálbüntetést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.