„Allah győzelemmel ajándékozott meg minket a kadunai és zariai templomok elleni támadás során” – közölte a szervezet szóvivője hétfőn, a pokolgépes merényleteket pedig „a muszlimokkal szemben elkövetett szörnyűségek miatti megtorlásnak” nevezte.
Kaduna és Zaria szövetségi államban vasárnap három keresztény templomot ért pokolgépes támadás. A merényleteket követően számos helyen tüntetésekre és erőszakos összecsapásokra került sor a muszlim és keresztény közösségek között, mecseteket, benzinkutakat, járműveket és boltokat is felgyújtottak.
A legfrissebb jelentések szerint a vallási erőszakban legalább 52 ember meghalt és további 150 megsebesült. A halottak többsége állítólag a keresztények bosszújának esett áldozatul. Hivatalos adatok szerint a keresztény templomok elleni támadásban 21-en haltak meg.
Szemtanúk szerint keresztény fiatalok útzárakat állítottak fel, ahol a muszlimokat kirángatták autójukból vagy lerángatták motorkerékpárjukról és megölték őket. „Egyeseket megöltek és kútba dobtak. Korábban is volt erőszak, de ez a legszörnyűbb, amit eddig láttam” – mondta egy szemtanú.
Az események hatására Kadunában 24 órás kijárási tilalmat rendeltek el, hétfőn számos bolt, bank és középület nem nyitott ki.
A Boko Haram célja az, hogy elüldözze a keresztényeket Nigéria északi részéből, mert ott iszlám államot akar létrehozni. Az erősen megosztott Nigériában az elsősorban muzulmánok lakta északi és a keresztény déli területek közötti feszültség miatt évek óta vallásháborúhoz közeli helyzet uralkodik.
Értesülések szerint a Boko Haram – amelynek neve hausa nyelven azt jelenti: „a nyugati tanítás bűn” – számos merényletet, támadást hajtott végre 2009 közepe óta, összesen több mint ezer ember halálát okozva.
Abubakar Sekau, a Boko Haram vezetője a szervezet által elkövetett gyilkosságokat rendre a muzulmánokat ért támadásokkal próbálja igazolni.