Fontos tárgyalások várnak Áderre

Több ország államfőjével is tárgyal Áder János az ENSZ fenntartható növekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó világkonferenciája helyszínén.

NT
2012. 06. 21. 21:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szőke László, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi igazgatója az MTI-nek csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Áder János szerdán tárgyalt Gurbanguly Berdimuhamedowval, a találkozót kezdeményező türkmén államfő elsősorban energetikai kérdésekről beszélt. Áder János köszönetet mondott Türkmenisztánnak a nemzetközi közösség afganisztáni műveleteihez való hozzájárulásért.

A magyar államfő csütörtökön beszélt Tomislav Nikolić szerb elnökkel is, és üdvözölte megválasztása alkalmából. Áder János érdeklődött a szerbiai kormányalakítás állásáról és Nikolić közelmúltbeli, Brüsszelben tett látogatásáról. Mint mondta: a szerb államfő hangsúlyozta, hogy országa továbbra is elkötelezett az uniós tagság irányában, és a regionális együttműködésben a jövőben is nagy szerepet kíván vállalni.

Ugyancsak csütörtökön találkozott Áder János a Világbank ügyvezető igazgatójával, Mahmúd Mohieldinnel. A köztársasági elnök beszámolt arról, hogy a víz témájában milyen együttműködési lehetőségeket lát a nemzetközi szervezettel, és kérte a Világbank támogatását annak a vízügyi ENSZ-konferenciának a megrendezéséhez, amelyre Áder szerdán tett javaslatot a Rio+20 plenáris ülésén – emelte ki a külügyi igazgató.

Szőke László azt is elmondta, hogy a köztársasági elnök csütörtökön találkozik még Emomalj Rahmon tádzsik államfővel – várhatóan a vízügyekről beszélnek – és bolgár kollégájával, Roszen Plevnelievvel, akivel a két ország előtt álló hasonló feladatokról, például az uniós kohéziós támogatások megőrzésének szükségességégről tárgyalhat.

Áder János pénteken, a tanácskozás zárónapján kétoldalú megbeszélést folytat Mahinda Radzsapaksze Srí Lanka-i államfővel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.