A boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát emberiesség elleni, valamint háborús bűncselekményekkel vádolják. A legsúlyosabb vádpont az 1995. júliusi srebrenicai vérengzéssel, nyolcezer muzulmán lemészárlásával kapcsolatos. A most hetvenéves Mladićot tavaly májusban tartóztatták le a szerb hatóságok, majd kiadták Hágának.
Mladić büntetőpere ez év május 17-én kezdődött, és bár a bizonyítási eljárást az eredeti tervek szerint már május 29-én meg kellett volna kezdeni, rögtön a tárgyalás kezdetén áttették június 25-ére, jövő hétfőre. A védelem azonban május 31-én ennél jóval hosszabb, féléves halasztást kért, arra hivatkozva hogy egyfelől nem volt elég ideje áttanulmányozni a terjedelmes vádiratot, másfelől pedig a hágai törvényszék mellett működő ügyészség kezében levő bizonyítékok ismertetése tekintetében szabálytalanságok történtek. Az eljáró ügyész elismerte ugyan, hogy előfordultak hibák, de ettől függetlenül ellenezte a bizonyítási eljárás további halasztását.
Időt nyert a háborús tömeggyilkos?
Határozatlan időre elnapolták hétfőn a bizonyítási eljárás megkezdését a Ratko Mladić elleni perben.
2012. 06. 18. 21:33
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!