A közlemény szerint Hende Csaba és Orosz Zoltán altábornagy, a vezérkari főnök helyettese a bázison részt vett a nagy hatótávolságú rádiólokátorral felszerelt, légtérellenőrző AWACS repülőgép bemutató repülésén.
Ez a repülőgép képes a környező légtér több száz kilométer sugarú területének – elsősorban katonai – légi forgalmát megfigyelni és irányítani. A szárazföldi telepítésű rádiólokátorokhoz képest nagy előnye, hogy több ezer méteres repülési magassága miatt a bolygó görbülete és domborzata sokkal kevésbé akadályozza a repülőgépek észlelését, emellett a rendszer mobil, áttelepíthető a Föld egyik pontjáról a másikra.
A HM kitért arra: Magyarország 1999-től megfigyelői, majd 2005 decemberétől teljes jogú tagjává vált a NATO korai légi előrejelző és vezetési programjáért felelős szervezetnek (NAPMO). Ennek megfelelően a magyarok 2006 nyarán kezdték meg Geilenkirchenben a szolgálatot, először 4, majd 11 emberrel.
A tárca megjegyezte, hogy az AWACS a labdarúgó Európa-bajnokság idején is szerephez jutott, hiszen a szervező államok kérésére a légterükben a Boeing E-3A flottája látja el a légi biztosítási feladatokat. Ebben a magyar honvédségnek is feladata van: a NATO felkérése alapján a terroristaelhárításban vesznek részt az Eb alatt. A központból, a veszprémi Sziklából továbbítják az Ukrajnából és Lengyelországból kapott légi helyzetképet a NATO illetékeseinek – tette hozzá a minisztérium.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő