Malackán lőtték hátba a férfit

Hajnali fél kettőkor hosszan üldöztek a rendőrök egy autóst a szlovákiai Malackán, több figyelmeztető lövés leadása után az autót is célba vették – írja a Parmeter.sk szlovákiai magyar hírportál.

NT
2012. 06. 07. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrök először csak igazoltatni szerették volna a sofőrt, aki az úton az egyik sávból a másikba cikázott. Amikor közeledett hozzájuk a kocsi, a sofőr rálépett a gázra és továbbhajtott, a rendőrök pedig üldözőbe vették. A sofőr egy egyirányú utcán hajtott végig, majd a vasúti átjárón is keresztülment annak ellenére, hogy a fényjelzés már jelezte, hogy vonat érkezik.

A rendőrök ezt követően öt figyelmeztető lövést is leadtak a levegőbe, a férfi azonban folytatta kilátástalan útját. Ezt követően az autót is célba vették, amely egy kilométer után elkezdett lassulni, majd félreállt. A sofőr nem szállt ki, a rendőrök óvatosan közelítettek, de miután felszólításra sem hagyta el a járművet, kényszerítő eszközökkel próbálták jobb belátásra bírni. Ekkor derül ki, hogy eltalálták a háta alsó részén.

Petra Hrásková rendőrségi szóvivő elmondta, azonnal mentőt hívtak a 36 éves sérülthöz, és elsősegélyt nyújtottak neki. A kocsiban utazott egy 24 éves lány is, neki nem esett baja. A Fabiában találtak egy fecskendőt, tele fehér kristályos anyaggal, vélhetően kábítószerrel, amelyet szakértői vizsgálat alá vetnek.

A hírportál kitér arra is, hogy a rendőrök felismerték a menekülőt, aki már áprilisban is egy alkalommal menekült előlük. Akkor is rálőttek, de akkor egy villanyoszlop állította meg. A nyomozók eljárást kezdeményeztek ellene hivatali végzés figyelmen kívül hagyása és egyéb bűncselekmények ügyében. Korábban már elítélték vagyon elleni bűncselekményért és kábítószerrel való visszaélésért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.