A tárca a menekültek szerdai világnapja alkalmából hozta nyilvánosságra az adatokat. Az 1992–1995-ös háború során közel 2,2 millió ember hagyta el Boszniát, a háború előtti lakosság több mint fele.
A külföldre távozók közül több mint egymillió ember kért menekültstátust a világ több mint száz országában. Ugyanakkor egymilliónyian Bosznián belül kényszerültek elmenekülni lakóhelyükről a harcok elől. A tárca által a hazatértek számáról közölt 1,1 milliós adatba a külföldről és az ország más részeiről hazatértek is beleszámítanak.
A minisztérium megjegyezte, hogy több mint százezer ember továbbra sem eredeti lakóhelyén, hanem az ország más vidékén él, ahova a harcok elől menekült. Elsődleges fontosságú, hogy helyzetükre tartós és fenntartható megoldást találjanak, hiszen közülük sokan veszélyeztetettek, mély lelki megpróbáltatásokon estek át, és embertelen körülmények között élnek. Kétezer-hétszáz család menekültbefogadó állomásokon él, s közel ugyanennyi olyan otthonban, ahol nincs áramszolgáltatás.
A hatóságok mára 220 ezer háború előtti lakásbérlőnek és -tulajdonosnak adták vissza jogos tulajdonukat, s ezzel a vonatkozó törvényeket „kilencvenkilenc százalékig” teljesítették. Felépítettek 330 ezer új lakást, és helyreállították a közműveket – sorolta a minisztérium az adatokat.