A közlemény szerint miután Mubarakot egy kairói katonai kórházba szállították, a szíve megállt , s többször megpróbálták defibrillátorral újraéleszteni, de szervezete nem reagált a beavatkozásra.
Korábban megírtuk
Agyvérzést kapott Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök kedden, s a börtönkórházból valószínűleg átszállítják egy közeli katonai létesítménybe – jelentette a MENA állami hírügynökség. Az állami televízió jelentése szerint az életfogytiglani szabadságvesztését töltő, 84 éves Mubarak állapota válságos, a volt elnököt lélegeztetőgépre kapcsolták.
A MENA korábban arról számolt be, hogy Mubarak szíve leállt, ám defibrillátor segítségével újraélesztették. A hírügynökség később közölte, hogy a börtön berendelte orvosait, hogy kezeljék Mubarak agyvérzését. A volt elnöknek gyógyszert adnak. Mubarak szíve múlt hétfőn kétszer is leállt; a kormányellenes tüntetők megöletéséért elítélt egykori államfőt sikerült újraéleszteni – közölte akkor egy egyiptomi kórházi forrás.
Mubarak tavaly februárban kényszerült távozni a hatalomból, példátlan tömegtüntetések hatására. Idén június 2-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltékcsaknem 900 békés tüntető tavalyi haláláért viselt felelőssége miatt.
Mubarak haldoklik
Klinikailag halottnak nyilvánították orvosai Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfőt – jelentette kedd este a MENA egyiptomi hírügynökség.
2012. 06. 19. 21:50
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!