A közép-szíriai Homsz tartományban fekvő Rasztánt a reggeli órákban heves tüzérségi tűz alá vették a kormánycsapatok, amelyek február óta próbálják meg az ellenőrzésük alá vonni a várost – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A támadásban egy polgári személy halt meg.
Homsz városában, a Bassár el-Aszad rendszere elleni tiltakozás tűzfészkében hajnalban katonák és fegyveresek csaptak össze a március óta a reguláris erők kezén lévő Bába-Amr negyedben. Az OSDH szerint robbanás történt a térségen áthaladó kőolajvezetéknél.
Mint azt korábban megírtuk, a szíriai ellenzék fő ernyőszervezete, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) azt követelte pénteken, hogy az ENSZ-megfigyelők vagy szerezzenek érvényt az egyelőre csak papíron létező tűzszünetnek, vagy távozzanak az országból.
Eközben a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerepvállalását sürgeti Szíriával kapcsolatban Svájc.
A szervezet szerint egy katona meghalt a Homszban dúló hajnali harcokban. Az OSDH közlése szerint „hat, oszlásnak indult tetemet találtak Deir-Balaa negyedben”.
Dúma városát immár második napja lövi a hadsereg: itt az OSDH szerint két civil vesztette életét. Heves harcok voltak a hadsereg és a lázadók között az Idlíb tartománybeli Hirbet-al-Dzsóze faluban, a török határ közelében, a hadsereg harckocsikkal lőtte a falut a civil szervezet szerint.
Deir-ez-Zórban a hadsereg az al-Dzsúra negyedet ostromolja az OSDH szerint: itt három civil halt meg.
A tartományban pokolgépes merénylet következtében kigyulladt egy kőolajvezeték is al-Kurja településnél – közölte a civil szervezet.
Szabotázs
A SANA hivatalos szíriai hírügynökség egy „terrorista csoportot” vádolt azzal, hogy robbanószerkezetet helyezett el a kőolajvezeték alatt al-Kurja falutól délre.
A rendszer fegyveres csoportokat vádol azzal, hogy káoszt keltenek az országban, az ellenzék szerint viszont a hatalom érintett az infrastrukturális létesítmények elleni támadásokban.
Az ODSH szerint hétfőn 94 ember, közöttük 63 civil halt meg Szíriában erőszakcselekményekben.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden hallgatja meg az ENSZ-megfigyelők parancsnokának jelentését.
Szarin és mustárgáz a kormányoldalon?
Nemzetközi szakértők azt gyanítják, hogy Szíria jelentős mennyiségű vegyi fegyverrel rendelkezik, amelyeket Bassár el-Aszad államfő esetleg bevethet a felkelők ellen.
A Der Spiegel német hírmagazin internetes kiadásának keddi jelentése szerint a szíriai vegyi fegyverek széles skálája szarintól mustárgázig terjed, és félő, hogy a rezsim bukása esetén az arzenál terroristák kezébe kerülhet. Nemzetközi megfigyelők azt gyanítják, hogy az ország vegyi fegyvereinek jelentős készlete lehet az el-szafiri katonai támaszponton.
Szíria egyike azon kevés országnak, amelyek nem tagjai a vegyi fegyverek betiltásáért küzdő szervezetnek (OPCW).