A világszervezet becslése közel kétszerese a mianmari kormány által közzétett hivatalos adatoknak, amelyek szerint 48 ezer ember kényszerült elhagyni lakhelyét a muzulmánok és buddhisták közötti erőszak miatt.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) az elmúlt hét során 66 ezer emberhez juttatott el élelmiszersegélyt az erőszak sújtotta régióban, a szervezet a következő három hónapban ételosztó akciója kiterjesztésére készül – közölte kedden Elisabeth Byrs, a WFP szóvivője.
Nincs még vége
Ezzel párhuzamosan az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) arról számolt be, hogy értesülései szerint a mianmari hatóságok fellépése ellenére továbbra sem sikerült véget vetni az erőszakos összecsapásoknak Arakán állam területén. Ugyanakkor az ENSZ múlt héten hétfőn már megkezdte alkalmazottai kimenekítését Mianmar egyes nyugati területeiről. Az UNHCR továbbá Bangladest is felszólította, hogy engedje be területére a szomszédos Mianmarból menekülő muszlimokat és nyújtson védelmet a rászorulók számára.
Amerika máshogy látja
Az erőszak folytatódása ellenére az Egyesült Államok kedden dicsérte a mianmari hatóságok fellépését. „Ilyet korábban nem láthattunk volna. A kormány minden rászorulónak segíteni próbál, függetlenül attól, hogy az illető buddhista-e vagy muszlim” – közölte Micheal Thurston, az Egyesült Államok mianmari nagykövetségének ügyvivője.
A mianmari állami média hét végi jelentése szerint eddig összesen ötven halálos áldozata volt a felekezetek közötti erőszaknak. Arakán állam északi része azonban továbbra is le van zárva a független megfigyelők és újságírók elől, így ezen adatot, illetve a hatóságok hivatalos közléseinek hitelességét nem lehet ellenőrizni.