A kérés bejelentését nyilvánvalóan azért időzítették keddre, mert világszerte ezen a napon tartották a kínzások áldozatainak emléknapját. Egy amerikai hírszerzési jelentés szerint Háled Sejk Mohamedtől valóban kínzással csikarták ki az első vallomásokat: egy titkos CIA-börtönben 183 esetben alkalmazták nála az úgynevezett vízbefojtásos taktikát, illetve 7 és fél napon át megakadályozták az alvását.
Az ügyvédek az ENSZ-illetékeshez küldött levélben „teljes, igazságos és pártatlan vizsgálatot” sürgetnek az Egyesült Államok és az állítólagos „tettestárs-ország” ellen. (Egyes hírforrások szerint Háled Sek Mohamedet a guantánamói fogolytáborba szállítás előtt Romániában, egy ottani állítólagos titkos CIA-börtönben őrizték, de bukaresti illetékesek mindezt cáfolták.)
Magára vállalta 9/11 kitervelését
A férfit 2003 márciusában fogták el Pakisztánban. Az ellene és négy társa ellen folytatott per 2008-ban kezdődött. A most 46 éves Háled Sejk Mohamed az állítja, hogy a 2976 ember életét kioltó 2001-ben a szeptemberi terrorakciókat ő tervelte ki. Az ügyészség mind az ötüket felelősnek tartja a támadások előkészítéséért és végrehajtásáért.
A gyanúsítottak bejelentették, hogy bűnösnek akarják vallani magukat az ellenük felhozott vádpontokban, amelyek nyomán akár halálbüntetést is ki lehet szabni rájuk. E pontok közt szerepel a terrorizmus, a repülőgéprablás, összeesküvés, támadás civil személyek és célpontok ellen, szándékos károkozás, gyilkosság és a háborús törvények megsértése is. A per akár még évekig is eltarthat.
Vízbefojtással kínozták 9/11 kitervelőjét
Kínzás miatt ENSZ-vizsgálatot kér a 2001-es amerikai merényletek értelmi szerzője.
2012. 06. 27. 5:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!