A folyamat tizenkét éve folyik, Dr. Rowan Wilson, a hamarosan leköszönő canterbury érsek azonban szeretné, ha még hivatali ideje folyamán sor kerülne a történelmi jelentőségű változásra. A zsinat pénteken összeült York városában, végső szavazásra azonban csak hétfőn kerülhet sor. A negyvennégy egyházmegye közül kettőt kivéve már mind megszavazta a döntést. Ahhoz azonban, hogy az törvénnyé váljon, még a zsinat három házának – püspökök, papság, laikusok – is el kell fogadnia, mégpedig kétharmados többséggel. Ha ez nem történik meg, a kérdést egy évre kötelesek elnapolni, így az is elképzelhető, hogy a változás hívei inkább elhalasztják a szavazást, és néhány hónap múlva újra próbálkoznak – amikor már több konzervatívot sikerült maguk mellé állítani.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az utolsó pillanatban a kompromisszum jegyében egy ellentmondásos rendelkezést csatoltak a törvényhez. Azok, akik nem tudják elfogadni a női egyházi vezetőt, kérhetik, hogy az ő lelki ügyeikkel egy „alternatív püspök” foglalkozzon – természetesen férfi. A reformerek egy csoportja ezért bojkottálni készül a szavazást, mivel szerintük így a női püspökök csak másodrangú szerepet kapnának. Ha az elégedetlen változáspártiak és a konzervatívok együtt szavaznak, az könnyen a reform végét jelentheti.
(The Telegraph)