Bill Clinton fogja újrajelölni Obamát

Bill Clinton volt amerikai elnök fogja hivatalosan bejelenteni utódja, Barack Obama újrajelölését a Demokrata Párt szeptemberi országos konvencióján – közölték hétfőn amerikai napilapok.

NT
2012. 07. 30. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Clinton a négynapos, charlotte-i jelöltállító tanácskozás utolsó előtti estéjén, szeptember 5-én televíziós főműsoridőben sorakoztatja majd fel érveit – egyebek között gazdaságiakat – a hivatalban lévő elnök újrajelölése mellett – írták a lapok.

Bill Clinton a Demokrata Párt egyik legnépszerűbb politikusa. Az amerikai gazdaság az ő kormányzása alatt volt utoljára jó állapotban, és egyes elemzők szerint az Egyesült Államok hatalma az ő elnöksége idején érte el történelmi csúcspontját.

Az utolsó előtti estén a konvenciókon hagyományosan az alelnökjelöltnek szánják a rivaldafényt, ám Joe Biden, aki ezúttal is meg fogja kapni a jelölést, a tanácskozás utolsó napján szólal majd fel, Obamával együtt. Biden a demokrata elnöki kampánystábtól származó információk szerint azt fogja ecsetelni, hogy a kormányzatnak milyen eredményeket sikerült elérnie a kedvezőtlen gazdasági klíma ellenére is.

Bill Clinton a demokraták 2008-as denveri konvencióján is kiállt Obama elnökjelöltsége mellett, ezzel mintegy megpecsételve a békét családjának támogatói és a feleségét az előválasztási küzdelemben legyőző illinois-i szenátor között. Clinton az elmúlt években is többször szót emelt Obama irányvonala mellett. 

A republikánusok nem készülnek az Obama melletti kiálláshoz hasonló egységdemonstrációra augusztus végi tampai országos konvenciójukon. Az ifjabbik Bush ugyan az előválasztások idején támogatásáról biztosította a párt hivatalos elnökjelölti posztjának várományosát, Mitt Romney-t, ám mivel kormányzása alapvetően még mindig negatív emlékeket idéz fel, a volt elnök nem vesz részt a tampai tanácskozáson.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.