Kim Dzsong Un igyekszik megszilárdítani hatalmát

Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt előléptették marsallá – jelentették be szerdán Phenjanban.

TK
2012. 07. 18. 4:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Dzsong Unt apja, Kim Dzsong Il decemberi halála után nevezték ki a hadsereg főparancsnokává. Annak idején Kim Dzsng Il is megkapta a marsall rendfokozatot. Megfigyelők azzal magyarázzák az előléptetést, hogy a fiatal Kim Dzsong Un igyekszik tovább szilárdítani hatalmát.

Kinevezéséről a döntést kedden hozta meg több állami, párt- és katonai vezető. Kim Dzsong Un 2010 szeptemberében kapta meg a tábornoki rangot, amit akkor annak jeleként magyaráztak, hogy őt választották ki apja utódjának a hatalomban.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség hétfőn jelentette, hogy a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának politikai bizottsága vasárnapi ülésén az illető egészségi állapotára hivatkozva felmentette minden tisztségéből az észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét, Ri Jong Hót. Ri állítólag az egyik támasza volt Kim Dzsong Unnak, és 2009 óta volt vezérkari főnök. Emellett tagja volt a párt politikai bizottsága elnökségének, és alelnöki posztot töltött be a nagy hatalmú központi katonai bizottságban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.