A cikk írójának nyilván feltűnt az olimpiai éremtáblázat örökranglistáját tanulmányozva, hogy a kis országok közül csak Magyarország szerzett 160 aranyérmet, – ráadásul úgy, hogy két olimpián nem is indulhatott – 1920-ban, Trianon évében, illetve a Los Angeles-i játékokon. Le a kalappal Juan-José Fernández előtt, hogy vette a fáradságot, és utánanézett érmeink számának, sőt annak is, hogy miért hagytuk ki az első világégés utáni nagy sportünnepet. Magyarország az elvesztett első világháború miatt nem vehetett részt az olimpiai játékokon – tudatta olvasóival a derék szerző. De a valóban sok aranyérem feletti zavarában elszámolta magát, mert tizeneggyel kevesebb arany-, ezüst- és bronzéremről tud, mint mi: 458-ról, holott 469 a harmadik londoni olimpia előtti induló éremszám.
De mindegy, az a lényeg, hogy ő is úgy látja, tartjuk a lépést a világ vezető (sport)nagyhatalmaival is, immár 116 éve, és még mindig a 8. helyen vagyunk. A spanyol sportújságíró abban találta meg az egyik magyarázatot, hogy sokáig a klasszikus számok domináltak az újkori olimpiák sportágaiban. (Mi tudnánk sorolni a többit is – a szerk.) Az első londoni olimpia (1908) és a mexikóvárosi (1968) között egyeduralkodók voltunk számos sportágban, és lenyűgözőnek tartja a teljesítményt, hogy milyen sok egyéni és csapatgyőzelmet aratott ez a kis állam – például vívásban. A sok remek vívó közül természetesen nem hagyta ki Gerevich Aladárt, Fuchs Jenőt, Kovács Pált, Kárpáti Rudolfot vagy Kulcsár Győzőt. Szintén a csodálat hangján szól öttusázóinkról, úszóinkról, az ökölvívó Papp Lászlóról, akiről elismeréssel jegyzi meg, hogy az első háromszoros olimpiai bajnok volt sportágában a kubaiak előtt. Nem maradhattak ki az Aranycsapat később Spanyolországban játszó focistái sem, élükön Puskás Öcsi bácsival és Kocsis (Kocka) Sándorral. Aztán sorra venné a többi sportágat, de olyan sokban remekeltek sportolóink, hogy nyilván ő sem győzte a felsorolást. Terjedelmi okok miatt mi sem bocsátkozhatunk további részletekbe, akármennyire is szeretnénk. Inkább mellékeljük a cikket, bár csak azok érthetik maradéktalanul, akik tudnak spanyolul.
Így is meg lehet állapítani a leplezetlen csodálatot, hiszen az egyáltalán nem rövid cikk fele (!) rólunk szólt, míg Jamaica, a Bahama-szigetek, Trinidad és Tobago, Finnország és Kuba már sokkal kevesebb teret kapott Fernándeztől.
Le sem tagadhatja a fenti sorok írója, mennyire jólesett neki ez a Magyarországnak és élsportjának szóló, kitüntető figyelem és nem érdemtelen méltatás. Csak remélhetjük, hogy ha ennyire elmélyedt a magyar sportsikerekben, nyilván levonta a magától értetődő következtetést: nem áll távol a magyaroktól a tisztességes játék, a fair play. És ha eljutott idáig, szinte kínálja magát a következő kérdés: ha a magyarok ilyen kiváló sportolók, miért ilyen rossz a sajtójuk külföldön? Hogy ne menjünk messzebbre, az ő lapjában is
origo.hu
Mutatjuk, hol kell előkészíteni a hólapátot, több centi hó is eshet
