A szavazatok 54 százalékának újbóli átnézése alapján is az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) jelöltje a nyertes, aki 38,2 százalékot szerzett, míg legerősebb ellenfele, a Demokratikus Forradalom Pártja (PRD) színeiben induló Andrés Manuel López Obrador a voksok 31,5 százalékot kapta meg – derült ki a bizottság közleményéből.
A szavazatok újraszámolását kérő, alulmaradt baloldali politikus továbbra sem hajlandó elismerni vereségét. Mint egy korábbi sajtóértekezleten elmondta: a legsúlyosabb probléma a július 1-jén tartott elnökválasztással kapcsolatban az, hogy Nieto pártja „több millió szavazatot” vásárolt.
Mexikóváros volt polgármestere „piszkosnak, egyenlőtlennek és csalásokkal telinek” nevezte a választást. A PRD jelöltje mellett a „Yo soy 132” (132 vagyok) nevű mexikói diákmozgalom is kételyeinek adott hangot a voksolás tisztaságát illetően. Mint egy csütörtöki állásfoglalásukban kifejtették, a választási folyamat már a kezdetektől fogva kétségeket ébresztett. A PRI ellen szerveződő mozgalom a voksolást megelőző időszakban is több ízben bírálta Pena Nietót és a médiára gyakorolt befolyását.
Harc a drogkartellek ellen
Mexikó megválasztott államfője az El País című spanyol napilapnak adott, pénteken közzétett interjújában elmondta, hogy fokozni kívánja a drogkartellek elleni küzdelmet, amelyet még Felipe Calderón távozó elnök hirdetett meg, s akit emiatt sok támadás is ért. Pena Nieto a drogháborúval kapcsolatban hangsúlyozta: szükség lesz a kiadások fokozatos emelésére. „Amikor egy téma elsőbbséget élvez, akkor ennek a költségvetésben is meg kell nyilvánulnia” – szögezte le. Hozzátette: azt akarja elérni, hogy a társadalmon belül nagyobb legyen a szervezett bűnözés elleni harc támogatottsága.
A politikus a spanyol lapnak beszélt arról is, hogy kormánya szeretné felgyorsítani a mexikói gazdasági növekedést. Mint mondta, hazája a benne rejlő potenciál alapján a jelenlegi 2-2,2 százaléknál lényegesen nagyobb, évi 5 százalék feletti évi GDP-növekedést is produkálhatna.