Megszüntették a parlamenti képviselők büntetőjogi mentességét

Ellenszavazat nélkül hagyta jóvá csütörtök délelőtt a pozsonyi törvényhozás a szlovák alkotmány módosítását, amelynek alapján szeptembertől gyakorlatilag megszűnik a parlamenti képviselők büntetőjogi mentessége.

NT
2012. 07. 26. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A módosítás értelmében a képviselői mentesség csak a parlamenti felszólalásokra vonatkozik majd.

A mentesség szűkítésében előzetesen megegyezett az összes parlamenti párt, így az arról szóló szavazást nem előzte meg komolyabb vita. A módosítást 145 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi parlament.

Az új szabályozás szerint így már a parlament képviselői ellen is indulhat büntetőjogi eljárás, azonban vizsgálati fogságba vételükhöz továbbra is szükség lesz a törvényhozás jóváhagyására.

Várhatóan már a közeljövőben megszűnhet a bírák büntetőjogi mentessége is, az erre vonatkozó jogszabály-módosítás kidolgozását őszre ígérte Pavol Paska, a pozsonyi parlament házelnöke.

Februárban az előre hozott parlamenti választások előtti egyik utolsó döntéseként a pozsonyi parlament már jóváhagyott egy, a mostanihoz hasonló jogszűkítést. A március elsején hatályba lépett módosítás – amelyet 147 igen szavazattal hagyott jóvá a 150 fős törvényhozás – a parlamenti képviselők, az államfő, az államügyészek, a bírák és a rendfenntartó szervek tagjainak szabálysértési mentességét szüntette meg.

A törvénymódosítás szeptember elsején, a szlovák alkotmány ünnepén lép hatályba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.