Az Oscar-díjas színész az NPR egyik műsorának vendége volt, legújabb filmjei és magánélete mellett pedig politikai kérdésekre is válaszolt. Az elnök tevékenységét firtató kérdésre reagálva Freeman igen sajátos következtetésre jutott: mégpedig arra, hogy Obama nem az első fekete elnök. „Úgy látszik, a legtöbben elfelejtik, hogy volt édesanyja is, aki fehérnek született, nagyon is fehérnek – Kansasból származott, Amerika fehér szívéből. Az USA első fekete elnöke még nem foglalta el hivatalát. Obama Amerika első kevert fajú elnöke” – magyarázta a színész.
A faji kérdésektől eltekintve Freeman úgy véli, az ellenzék nem viselkedett egészen tisztességesen Obamával. „Szándékosan akadályozzák. A republikánusok kezdetektől fogva elhatározták, hogy mindenben, amiben csak lehet, keresztbe tesznek neki – kerüljön ez bármibe is. Egyszerűen nem hajlandóak vele együttműködni. Tehát Obama tehetetlenségét az előző megállapítás fényében kell nézni” – fogalmazott a színész.
(NPR, npr.org)

Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?