„Az emberi jogok általános helyzete tovább romlik” – hangsúlyozta újságírók előtt Posner, aki ezt bizonyítandó legkevesebb kéttucatnyi jogsértést vetett fel kínai tárgyalópartnereinek. A zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen az amerikai fél sorra vette azokat a túlkapásokat, amelyeket Washington szerint a kínai hatóságok a demokráciát sürgető aktivistákkal, valamint az etnikai és vallási kisebbségekkel szemben elkövettek. A tanácskozás az emberi jogokról folytatott kétoldalú eszmecsere éves fordulója keretében zajlott.
Posner szerint számos kínai növekvő csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a nincs módja kifejezni a kormánnyal való egyet nem értését. A kínai kormánynak – miután a gazdasági fronton haladást ért el – teret kell nyitnia arra is, hogy az emberek kifejezhessék, ha más véleményen vannak – tolmácsolta a Pekingnek szóló üzenetet a helyettes államtitkár.
Washington az emberi jogok miatt bírálta Kínát
Romlik az emberi jogok helyzete Kínában – jelentette ki szerdán Michael Posner, az amerikai külügyminisztérium emberi jogokért felelős helyettes államtitkára.
2012. 07. 25. 20:05
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!