Három buszt is felgyújtottak a tüntető diákok

Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatott fel a rendőrség egy több ezer fős, ingyenes oktatást követelő diáktüntetést Chile fővárosában, Santiagóban szerdán.

WA
2012. 08. 09. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlekedési minisztérium közleménye szerint a rendbontók leterelték a buszokról az embereket, mielőtt felgyújtották volna a járműveket. „Elfogadhatatlan, amit tettek. Nem is értem, milyen emberek képesek ilyen károkat okozni” – mondta Pedro Pablo Errázuriz közlekedési miniszter. A vandálok körülbelül 836 ezer dolláros kárt okoztak a városnak.

A biztonsági erők és a tüntetők összecsapásában 49 rendőr megsérült, 75 embert őrizetbe vettek. A chilei kormány szerint a diákok vezetői is felelősek a demonstráció során tapasztalt vandalizmusért.

„A diákvezetőknek tudniuk kell, hogy ha ilyen illegális, nem engedélyezett megmozdulásokat szerveznek, az bűnözéshez és vandalizmushoz vezet” – jelentette ki Andrés Chadwick kormányszóvivő. „Meddig kell még eltűrnünk ezeket az illegális felvonulásokat, amelyeken törvénytelen iskolafoglalásokra szólítanak fel?” – kérdezte Chadwick.

Chilében már több mint egy éve tart az oktatás válsága, s számos diák-, szülő- és tanártüntetést szerveztek az érdekvédelmi szervezetek.

Egyesek fosztogattak is

A megmozdulások általában békésen zajlottak, de többször előfordult, hogy a demonstrálók egy csoportja boltokat fosztogatott, és botokkal, valamint Molotov-koktélokkal támadt a rendőrökre. A santiagói önkormányzat éppen ezért megtiltotta a diákoknak, hogy az utcákra vonuljanak. A mostanit megelőző, júniusi tüntetés szintén erőszakba fulladt. Akkor 472 demonstrálót vettek őrizetbe a rendőrök, az összecsapásoknak 36 sérültje volt a biztonsági erők részéről.

A tiltakozók legfőbb problémája az oktatással az, hogy drága és rossz minőségű. A közoktatási intézményekben felkészületlenek a tanárok, a drága magánegyetemek pedig sokaknak elérhetetlenek, mivel diákhitelt csak rendkívül magas kamattal adnak a chilei bankok. A kormány ezen úgy próbált változtatni, hogy egymilliárd dollárt elkülönített új ösztöndíjak ezreire, amelyek a kiemelkedően tehetséges diákoknak teszik lehetővé a továbbtanulást, illetve csökkentették a diákhitelek kamatait. A tanulók azonban azt szeretnék, ha az adórendszer változna meg, hogy a gazdagok fizessenek többet, és azt is követelik, hogy az állam vegye vissza saját irányítása alá a többnyire privatizált egyetemeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.