Három évet kért az ügyész a punk kismamákra

Az ügyész szerint az orosz punkzenekar énekesnőit a vallási gyűlölet motiválta.

tt
2012. 08. 07. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három év börtönbüntetést kért az orosz államügyészség kedden a Pussy Riot nevű orosz női punkegyüttes három tagjára, akik két héttel a márciusi elnökválasztás előtt a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban maszkban, gitárokkal „imádkoztak” a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott államfőt.

Vallási gyűlöletből generált garázdaság

Perbeszédében Alekszandr Nyikiforov ügyész kijelentette: kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a vádlottak garázdaságot követtek el, amit vallási gyűlölet motivált. Hangsúlyozta, hogy a vádlottak állításával ellentétben akciójuk nem politikai természetű volt, hanem egyenesen a pravoszláv hitűek megsértésére, megalázásra irányuló provokáció. Hozzáfűzte, hogy a bűntettet tudatosan és előre kitervelten követték el.

„Egy székesegyházat, annak emelvényét színpadnak használni, kihívó, a helyhez nem illő öltözékben táncolni és énekelni rajta, mindezt az államügyészség úgy értékeli, mint a hívők érzéseinek kigúnyolását” – fogalmazott a vád képviselője. Mint mondta, nem arról van szó, hogy az együttes tagjai nem tudták, hogyan kell viselkedni egy székesegyházban, hanem szándékosan szegültek szembe a szabályokkal.

A vádlottak előző napi meghallgatásukon tagadták, hogy a hívek megsértése lett volna a céljuk, és kitartottak amellett, hogy pusztán a politikai hatalommal szembeni bírálatukat fejezték ki ily módon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.