Megkezdték a tanácskozást a republikánusok

Megkezdte a tanácskozást a Republikánus Párt konvenciója Tampában. A konvenció munkáját hétfőn az Isaac vihar miatt el kellett napolni.

NT
2012. 08. 28. 21:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mitt Romney, a párton belüli előválasztási harc győztese és a poszt várományosa kedden érkezett a városba. A konvenció munkáját hétfőn az Isaac trópusi vihar miatt a néhány percig tartó hivatalos megnyitót követően elnapolták, ám az időközben hurrikánná erősödött természeti csapás megkímélte a várost.


Reince Priebus, a párt elnöke hétfői megnyitó beszédében azt hangoztatta, hogy Obama újraválasztása „a négyévnyi kudarc folytatását jelentené” Amerika számára.

Az eredetileg tervezett négyről háromnaposra rövidült tanácskozás első estéjének fő szónoka Romney felesége, a mellrákból felgyógyult, de szklerózis multiplexben szenvedő Ann lesz, valamint Chris Christie, New Jersey állam kormányzója, akit a pártjában sokan a jövő potenciális elnökjelöltjének tartanak. Paul Ryan alelnökjelölt szerdán szólal fel, Romney pedig csütörtökön mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.


Az eseményen részt vesz Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, aki a konvenció idején megbeszélést folytat republikánus kongresszusi képviselőkkel és a párt külügyi vonalát meghatározó tisztségviselőkkel.

Noha a konvención jelen van a másik talpon maradt republikánus elnökjelölt-aspiráns, Ron Paul is, a Romney által fölényesen megnyert előválasztási küzdelem nyomán a jelölés kimenetele nem kétséges. A republikánusok a tanácskozáson leendő elnökjelöltjük szerethető, emberi oldalát próbálják meg kidomborítani, valamint azt, hogy ő az egyértelmű alternatíva Barack Obamával szemben, de eközben ügyelniük kell arra, hogy az ünnepléssel ne kerüljenek túlzott kontrasztba a régiót fenyegető természeti csapással.


Az amerikai televíziók figyelme erősen megoszlik az Isaac és a republikánus konvenció között, ami több elemző szerint nem nevezhető szerencsés fordulatnak. A demokraták a jövő héten az észak-karolinai Charlotte-ban tartják majd országos konvenciójukat.


Obama vezet

Mint az MNO megírta, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Obama népszerűség tekintetében biztosan vezet Romneyval szemben. A Reuters és az Ipsos adatai szerint a hivatalban lévő elnök három hónappal a választások előtt 49:42 százalék arányban vezet a volt massachusettsi kormányzóval szemben. A The Washington Post és az ABC News televízió közös felmérése még ennél is nagyobb előnyt mért a hivatalban lévő elnöknek.

A Quinnipac Egyetem, a CBS News és a The New York Times közvélemény-kutatása pedig arra mutatott rá a közelmúltban: Barack Obama támogatottsága 50 százalék felett van három kulcsfontosságú „ingaállamban”: Floridában, Ohióban és Pennsylvaniában; ha az elnök ezekben győzni tud, sikerül újraválasztatnia magát.


Kiélezett küzdelem

Ismert, Obama egyre élesebb retorikával küzd Mitt Romney ellen, aki a közelmúltban öt országot érintő körutat tett. Az elnök egyik szóvivője gyakorlatilag törvényszegéssel és hazudozással vádolta meg a kihívót. Obama is buszra szállt korábban, a 400 kilométeres körútnak jól megágyazott az a politikai siker, hogy az elnök egészségügyi reformját jóváhagyta a legfelső bíróság. Az amerikai egészségbiztosítási törvény ellen komoly, összehangolt offenzíva indult. A törvény ellenfelei hamar nyilvánvalóvá tették, a legfelső bíróság döntésével az ügy még nincs lezárva.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.