A kiszivárogtatók nem törődtek az érintett CIA-kémek és elitkatonák a biztonságával – állítják a hírszerzés és az elitalakulat volt tagjai az internetre helyi idő szerint szerdán feltöltött húszperces filmben. Az általuk megfogalmazott vádat korábban Mitt Romney, a republikánusok leendő elnökjelöltje és más republikánus politikusok is hangoztatták.
Eszerint Obama azon volt, hogy a Bin Laden elleni, 2011. május 2-án Pakisztánban végrehajtott akció minél több részletét a közvélemény tudomására hozza, ahelyett hogy kivárt volna, lehetővé téve a pakisztáni akció során szerzett, „kincset érő információk teljes kiaknázását”. Obama kampánycsapata szinte azonnal válaszolt a vádakra.
„A republikánusok egy régi taktikához folyamodnak, mert Mitt Romneytól eddig csak meggondolatlan kijelentésekre futotta a külpolitika és a nemzetbiztonság témájában” – mondta Ben LaBolt, Obama kampányszóvivője. Romney „eddigi két nagy külpolitikai beszédében egyszer sem említette az al-Kaidát, és nem körvonalazta elképzeléseit arról, milyen legyen Amerika viszonya a világ bármely régiójával” – mondta.
„Obama elnök megválasztása előtt azt ígérte, befejezi az iraki háborút, és eltávolítja az al-Kaida vezetőit. Kevesen vonnák kétségbe, hogy betartotta a szavát” – tette hozzá a kampányszóvivő.
Volt CIA-ügynökök támadják Obamát
A CIA és a SEAL Barack Obamát vádolja azzal, hogy csapata titkos információkat szivárogtatott ki az Oszama bin Laden ellen végrehajtott akcióról.
2012. 08. 16. 7:41
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!