A hollandok kezében van az Európai Unió

Az EU további sorsáról is döntenek a hollandok a szerdai előre hozott parlamenti választáson, amelyen a baloldal sikere várható.

Kovács András
2012. 09. 12. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előre hozott választásokat tartanak szeptember 12-én Hollandiában, mivel az eddig kormányzó Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) áprilisban nem tudott többséget szerezni a megszorító költségvetés elfogadására. Az észak-európai ország történetében a mostani lesz a negyedik előre hozott voksolás, amelynek a tétje lényegesen nagyobb, mint a korábbi években.



Mark Rutte eddigi miniszterelnök egyértelműen Angela Merkel német kancellár szigorú gazdaságpolitikáját követte, és ő is támogatta a déli uniós tagországok megmentését. A holland választóknak azonban egyre inkább elege lett ebből a politikából, és most kevesebb megszorítást, valamint kisebb részvételt szeretnének a déli tagországokat érintő mentőcsomagokban.

 



Nem voltak még kormányon

Ezt a hangulatot próbálja meglovagolni a Szocialista Párt (SP), amely a legfrissebb felmérések szerint 21 mandátumra számíthat a 150 fős képviselőházban, míg a 2010-es választáson csak 15 helyet szereztek. Emilie Roemer, a párt elnöke szerint az elmúlt 20 évben az unió a legnagyobb üzletté vált a pénzügyi szektor számára, de az emberek ebből semmit nem éreztek. Egyes utcai vélemények szerint a görögöknek mindenképpen távozniuk kéne az eurózónából, és egy belső magnak kéne létrejönnie, amely nézetet az SP is támogatja.


A szocialisták egyébként a 70-es években még maoista vonalat képviseltek, de ezt fokozatosan felülvizsgálták. A párt még sohasem volt kormányon, amire most valamennyi esélye van, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a megszorítások ellen kampányolnak, azonban a gazdasági adatok valamennyire a VVD-nek kedveznek. A GDP bár háromnegyed éve csökken, de a munkanélküliségi ráta még mindig messze az uniós átlag alatt van.


Baloldalibb karakter

Elemzők szerint a VVD és a Munkáspárt (PvdA) alakít majd koalíciós kormányt, de valamilyen kisebb párt bevonására is szükség lesz, mivel a két alakulat jelenleg 70 mandátumra számíthat. Ez a koalíció az unió számára is kedvező lenne, mivel a korábbi irányvonal folytatását jelentené. Míg korábban kívülről támogatta a kormányt a Geert Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV), addig most az ő bevonásuk nem várható. A PVV az eurózónából való kilépés mellett kampányol, ami népszerűségén is nyomott hagyott. A 2010-es választásokon még 24 helyet szereztek, míg most csak 19-re számíthatnak.

 


Mindezek alapján a kormányalakítás egyáltalán nem lesz könnyű, de ez a holland arányos választási rendszer miatt korábban sem volt egyszerű dolog. A Rabobank elemzői is erre a tényre hívták föl a figyelmet, mivel 1977 óta a kormányok megalakulásának az átlagos ideje 86 nap volt, a rekord 1997-ben született 208 nappal. A Commerzbank szerint a korábbiaknál baloldalibb karakterű kabinet alakul majd, amiben a liberálisok is helyet kapnak majd, ami egy nagyon jó üzenet lehet a költségvetési hiány további csökkentése szempontjából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.