Ahmadinezsád új világrendet vizionál

Az iráni elnök kijelentette, hogy egy új világrendnek kell megszületnie, amely mentes az Egyesült Államok erőszakoskodásától és világuralomra törésétől.

WL
2012. 09. 26. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyebek között beszélt a szíriai válság megoldásáról, elhárította a kérdést, amely Irán nukleáris ambícióira vonatkozik, és azt állította, hogy a nyugati szankciók ellenére országa nagyobb jólétben él most, mint amikor ő 2005-ben hivatalba lépett.

„Ha Isten is úgy akarja, egy új rend születik, és megszüntetünk mindent, ami szétválaszt bennünket. Ma már a kisiskolások is tudják mindenütt a világon, hogy az Egyesült Államok kormánya erőszakos nemzetközi politikát folytat. Az erőszakoskodásnak, a megszállásnak véget kell vetni” – jelentette ki.

Irán közte van annak a csaknem tucatnyi országnak, amely egy új összekötő csoportot alakít a szíriai válság megoldására. Ezek az országok hamarosan összeülnek tanácskozásra New Yorkban, és remélik, hogy tárgyalóasztalhoz tudják ültetni a szíriai kormányt és az ellenzéket – mondta az iráni elnök.

Nem világos, hogy annak az összekötő csoportnak, amelyről Ahmadinezsád beszélt, van-e köze ahhoz, amelyet Mohamed Murszi egyiptomi elnök említett szeptember elején.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.