Az „eltűnt” kínai alelnökkel találkozott az amerikai védelmi miniszter

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter találkozott szerdán Pekingben Hszi Csin-ping (Xi Jinping) alelnökkel, a pártfőtitkári és államelnöki poszt várományosával, akinek kéthetes "eltűnése" találgatások sorához vezetett a kínai vezetőváltással kapcsolatban.

2012. 09. 19. 7:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A találkozón Hszi kifejezte abbéli reményét, hogy Panetta pekingi látogatása segíteni fogja a két ország és a hadseregek közti kapcsolat elmélyítését, az amerikai védelmi miniszter pedig Peking és Washington közös érdekeiről és párbeszédük folytatásáról szólt a Hszinhua kínai hírügynökség tudósítása szerint. Panetta a nap folyamán közölte: az amerikai erőknek az ázsiai–csendes-óceáni régióba való átcsoportosítása nem Kína „feltartóztatására” irányul, s elutasította azokat a nézeteket, amelyek szerint Kína megerősödése szükségszerűen konfliktushoz vezet a két ország között. „Egy új mintakapcsolatot akarunk kialakítani” – közölte.

Hszi a tervek szerint az év végén átveszi a Kínai Kommunista Párt főtitkári posztját, a jövő év elején pedig az államelnöki tisztséget – a két legfontosabb pekingi politikai pozíciót – Hu Csin-taótól. Ugyanakkor számos találgatás keringett a politikus egészségi állapotával és a vezetőségváltás gördülékenységével kapcsolatban, miután két hétig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, s több magas szintű találkozót is lemondott, egyebek között a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel tervezett tárgyalása is elmaradt.

Megfigyelők szerint a szerdai találkozó – amely Hszi első magas szintű megbeszélése volt azóta, hogy néhány napja újra nyilvánosan mutatkozott –, azt volt hivatott jelezni, hogy a pletykák ellenére a vezetőségváltás a tervek szerint halad. Az alelnök sajtóhírek szerint kipihentnek és egészségesnek tűnt a megbeszélésen.

Az amerikai védelmi miniszter kínai látogatásakor a kétoldalú viszonyt olyan tényezők jellemzik, mint hogy Peking nyugtalan az Egyesült Államok egyre növekvő csendes-óceáni és kelet-ázsiai katonai jelenléte miatt, kiéleződött a feszültség az Egyesült Államokkal szövetséges Japán és Kína között, valamint hogy Kína azzal vádolja az Egyesült Államokat: beleavatkozik a dél-kínai-tengeri szigetvitákba.

Panetta leszögezte, hogy Washington jó kapcsolatra és párbeszédre törekszik Pekinggel, térségbeli katonai jelenlétének növelése pedig a Kína fejlődését is elősegítő regionális biztonsági rendszer megerősítésére szolgál. Mégis, elemzők figyelmeztettek, hogy ezeket az amerikai üzeneteket Kínában szkeptikusan veszik, s egyes pekingi körök szerint az, hogy az Egyesült Államok növeli regionális katonai súlyát, Kínával szembeni provokációkra bátorítja Washington szövetségeseit, elsősorban Japánt és a Fülöp-szigeteket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.