500 millió eurós pénzügyi segítséget nyújt az unió Egyiptomnak, amennyiben Kairó megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal – jelentette be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben, miután tárgyalt Mohamed Murszi egyiptomi államfővel.
Az EU-t vezető bizottság elnöke biztosította Mohamed Murszit arról, hogy számíthat a bizottságra, az európai intézményekre és a tagállamokra, a bizottság ugyanis abban érdekelt, hogy nyitott és szabad ország legyen.
Mohamed Murszi leszögezte, hogy Egyiptom modern alkotmányos demokrácia lesz, amelynek immár szabadon választott államfő áll az élén.
Van Rompuy is fogadta
Barátként, partnerként és szomszédként áll Egyiptom mellett Európa – jelentette ki Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke csütörtökön, miután ő is találkozott Mohamed Murszi egyiptomi államfővel Brüsszelben. Egyiptomot a közel-keleti térség fontos országának nevezte, és bizakodásának adott hangot, hogy az ottani változásoknak pozitív hatásuk lesz az egész térségre.
Murszi elmondta, hogy nagyra becsüli az európai támogatást. Ismételten elítélte a bengázi támadást és az iszlámellenes amerikai filmet, amely véleménye szerint sérti a muzulmánokat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!