A testület közleménye szerint a betegség – feltehetőleg Alzheimer-kór – korlátozza a 80 éves asszony beszámíthatóságát. A bíróság szóvivője szerint 24 órán belül szabadulhat, ha az ügyészség nem fellebbezi meg a döntést.
Az egykori szociális minisztert azzal vádolták, hogy részese a széles körű tisztogatások megtervezésének, irányításának, koordinálásának, valamint elrendelésének, emellett emberiesség elleni bűnöket, népirtást, gyilkosságokat, kínzásokat és vallási üldözést is a terhére róttak. Az asszony Ieng Sarynak, a vörös khmerek egykori külügyminiszterének a felesége volt.
A Kína által pártfogolt, szélsőséges maoista vörös khmerek, miután elűzték a vietnami háborút támogató, Amerika-barát Lon Nol-kormányzatot, „forradalmi” ideológiájuk nevében terrorrendszert vezettek be. A lakosság negyede esett a népirtás áldozatául, 1,7 millió embert gyilkoltak meg, gyakorlatilag kiirtották az értelmiséget, elnéptelenítették a városokat, és a lakosság nagy részével kényszermunkát végeztettek. A Pol Pot vezette diktatúrának a vietnami hadsereg vetett véget 1979 januárjában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!