Kandahárban, a tálib rezsim egykori fővárosában egy motorkerékpárra szerelt, házi készítésű pokolgép robbant, amikor egy rendőrjárőr haladt el ott éppen. A detonáció két rendőr és egy gyerek halálát okozta, további öt rendőr és egy járókelő megsebesült.
Helmand tartomány székhelyén, Laskargáhban egy férfi tűzfegyverrel lőtt egy rendőrjárőrre, egy rendőr és egy civil meghalt. Herát tartományban pedig egy rendőri kiképzőközpontnál hajtottak végre robbantásos merényletet, az afgán rendőrség két tagja vesztette életét, további hat pedig megsebesült.
Tálibokat ölt a hadsereg
Eközben a pakisztáni hadsereg Pesavarban bejelentette, hogy szerdán 29 tálib fegyverest ölt meg az egy hétig tartó, nagyszabású katonai akció utolsó mozzanataként. A hegyvidéken végrehajtott hadműveletben a tüzérség egységei, helikopterek és harci gépek vettek részt.
Ugyanezen a napon Kabulban Hamid Karzai afgán elnök felszólította a lakosságot, hogy támogassa őt a tálib felkelőkkel folytatandó béketárgyalások előmozdításában. „Mindannyiunknak küzdenünk kell a békéért” – mondta üzenetében az államfő. Hangsúlyozta, hogy folytatni kell a meggyilkolt Burhanuddin Rabbani e téren megkezdett misszióját.
Burhanuddin Rabbanit tavaly szeptemberben ölte meg egy pokolgépét a turbánjába rejtő, öngyilkos merénylő, ami jelentősen visszavetette a kormány és a lázadók közötti tárgyalásokat. Rabbani ugyanis akkor az afgán béketanács elnöke volt, és ez a testület tárgyalásokat folytatott a kabuli kormány ellen küzdő iszlamista felkelőkkel. Karzai szerdán megemlékezett a politikusról, aki az 1980-as években, a szovjet megszállás idején az afgán fegyveres lázadók vezetője, majd 1992-től 1996-ig államfő volt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!