Az európai iskolai nyelvtanítás főbb adatai – 2012 című jelentés szerint az utóbbi 15 évben a legtöbb ország és régió előrehozta a kötelező idegennyelv-tanulás kezdetének életkorát. Ez alól viszont több országgal, például Lettországgal, Luxemburggal, Máltával, Hollandiával és Svédországgal egyetemben Magyarország is kivételt képez – olvasható az Európai Bizottságnak a www.europa.eu internetes oldalon közzétett jelentésében. A felmérés 32 országra terjedt ki (az Európai Unió 27 tagállama, valamint Horvátország, Izland, Liechtenstein, Norvégia és Törökország), melyek közül szinte mindegyikben az angol a legszélesebb körben tanított idegen nyelv. Az általános iskola felső tagozatán és a középfokú oktatásban angolt tanuló diákok aránya meghaladja a kilencven százalékot.
A tanulóknak mindössze csekély hányada – országonként változóan 0-5 százalékuk – tanul az angolon, francián, spanyolon, németen és oroszon kívül egyéb idegen nyelvet. A jelentés rámutat, hogy kötelező oktatás keretében egyre több kisdiák tanul legalább egy éven át két idegen nyelvet. Az általános iskola felső tagozatán a 2009–2010-es tanévben átlagosan a diákok több mint hatvan százaléka tanult kettő vagy több idegen nyelvet, ami a 2004–2005-ös tanévhez képest mintegy 14 százalékos növekedést jelent. Ezen időszak alatt több mint tíz százalékkal esett vissza azoknak az általános iskolás diákoknak az aránya, akik nem tanulnak idegen nyelveket.
A felmérés egyik meglepő eredménye, hogy a nyelvtanárjelöltektől kevés országban követelik meg, hogy gyakorlatukból egy adott időszakot külföldön töltsenek. A nemrégiben közzétett európai nyelvi kompetenciamérésben részt vevő nyelvtanárok alig több mint ötven százaléka nyilatkozott úgy, hogy legalább egy hónapot töltött egy, az általa tanított nyelvet beszélő országban.
Bár az idegen nyelvek tanulásának kezdő életkora általánosságban csökkent, a tanításra szánt idő nem növekedett jelentősen. Az idegen nyelvek oktatására fordított idő valójában meglehetősen kevés a többi tantárggyal összevetve – áll a jelentésben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!