Danny Alexander pénzügyminiszter-helyettes – aki a kisebbik koalíciós partnert, a Liberális Demokratákat képviseli a konzervatív–liberális brit kormánykoalícióban – a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: harmadával megemelik a brit adó- és vámhivatal azon részlegének létszámát, amelynek feladata a vagyonosok adóügyeinek vizsgálata.
Alexander szerint külön erre a célra kidolgozott információtechnológiai szoftverrel vizsgálják át annak az 500 ezer britnek az adóbevallásait és egyéb adatait, akiknek ingó és ingatlan vagyona eléri vagy meghaladja az egymillió fontot.
A politikus szerint a cél az adóelkerülési machinációk „kiszagolása”.
Alexander elmondta, hogy a kormány külön figyelmet fordít az előfizetési díjakból fenntartott közszolgálati médiatársaság, a BBC magas fizetésű sztárriportereire, akik közül néhányról a sajtó nemrégiben kiderítette, hogy különböző, kedvezményes adózást lehetővé tévő magánvállalkozási láncolatokon keresztül veszik fel – évente gyakran hat számjegyű összegekre rúgó – fizetésüket.
A pénzügyminiszter-helyettes elmondta a brit lapnak, hogy már írt is a BBC új vezérigazgatójának, George Entwistle-nek, követelve, hogy a BBC „nyitott és átlátható módon” fizesse alkalmazottait. Alexander hozzátette, hogy az adóhivatal külön megvizsgálja az élvonalbeli angol labdarúgóklubok hatalmas – nemegyszer hetente százezer fontot meghaladó – fizetésű sztárfutballistáinak adóügyeit is.
A Liberális Demokraták a hétvégén tartják éves kongresszusukat a dél-angliai Brightonban. A rendezvény mottója: „igazságosabb adózást a nehéz időkben”.
Az adóhivatal előtt álló feladat méreteit jelzi, hogy az euróválsággal és a visszatérő brit recesszióval dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.
A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját (Rich List) a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról.
Az április végén megjelent 2012-es összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt 4,7 százalékkal 414 milliárd fontra (146 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 395,8 milliárd fontról. Ezzel a Rich List felső ezre immár ledolgozta a 2008–2009-es globális pénzügyi krach idején elszenvedett veszteségeit, és megdöntötte a pénzügyi válság előtt, 2008-ban mért, 412,8 milliárd fontos saját korábbi vagyonrekordját.
A Rich List 2012 megállapítása szerint a brit milliárdosok száma is rekordot döntött: az idei rangsorban 77 olyan mágnás szerepelt, akinek vagyona meghaladja az egymilliárd fontot. Tavaly 73 fontmilliárdost tartottak nyilván a lista összeállítói az ezer leggazdagabb brit között. A korábbi rekordot szintén a 2008-as Rich List tartotta, 75 brit fontmilliárdossal.
Kacifántos időszak vár a brit krőzusokra
Adóhivatali vizsgálatra számíthatnak Nagy-Britanniában mindazok, akiknek ingatlan és egyéb vagyona meghaladja az egymillió fontot (355 millió forint).
2012. 09. 23. 16:16
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!