Kiadták Kadhafi kémfőnökét

Mauritánia kiadta a líbiai hatóságoknak Abdalláh asz-Szenúszit, Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető kémfőnökét és sógorát, akit Líbián kívül a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is körözött – közölte szerdán a mauritániai állami televízió.

BL
2012. 09. 05. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami rádióban beolvasott kormányközlemény szerint Szenúszit Líbiába küldik, ahol bírósági tárgyalás vár rá. Egy név nélkül nyilatkozó külügyminisztériumi tisztségviselő azt mondta, hogy Szenúszi már az országba tart egy repülőgépen, és hogy líbiai küldöttség tárgyal a mauritániai fővárosban, Nuáksútban.

Abdalláh asz-Szenúszi ezredes – a tavaly megbukott és megölt – Kadhafi legbelső köréhez tartozott. A rezsim egyik legrettegettebb tagját márciusban fogták el Mauritániában, ezután Líbia és az ICC mellett Franciaország is kérte a kiadását. Májusban Nuáksútban vádat emeltek ellene, amiért illegálisan, hamis személyazonossággal lépett be az országba.

Mohamed Uld Abdel-Azíz mauritániai elnök nemrég azt közölte, hogy ügyében még az esetleges kiadatásról hozandó döntés előtt ítéletet hoznak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.