Magabiztos győzelmet szerzett az elnök vezette párt

A 2010-ben módosított angolai alkotmány értelmében a parlamenti választásokon győztes párt vezetője automatikusan a köztársaság elnökévé válik.

TK
2012. 09. 08. 7:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A végleges eredmény szerint a Népi Mozgalom Angola Felszabadításáért (MPLA) a voksok 71,8 százalékát szerezte meg az augusztus 31-én tartott választáson, míg négy évvel ezelőtt a választók 81 százaléka szavazott rá. A Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) 18,6 százalékkal a második helyen futott be, ami a 2008-as 10 százalékhoz képest jelentős javulás. A két hagyományos nagy rivális mellett 6 százalék jutott az UNITA-ból kivált, Abel Chivukuvuku által létrehozott Casa mozgalomnak, amely az utóbbi hónapokban eredményesen szólította meg a hatalom jelenlegi birtokosaiból kiábrándult szavazókat.

Összesen öt párt jutott be az egykamarás parlamentbe: a nemzetgyűlés 220 helyéből az MPLA 175-öt birtokol, az UNITA pedig 32-t, míg a Casa 8, a Társadalmi Megújhodás Pártja 3, az Angolai Nemzeti Felszabadítási Front pedig 2 képviselőt delegálhat. A 2010-ben módosított angolai alkotmány értelmében a parlamenti választásokon győztes párt vezetője automatikusan a köztársaság elnökévé válik. Külföldi megfigyelők demokratikusnak és átláthatónak minősítették a választást, miközben az ellenzék csalást kiáltott.

Az egykori portugál gyarmat 1975-ben nyerte el függetlenségét, ezt követően azonnal polgárháború tört ki a szovjetek és a kubaiak által támogatott MPLA, valamint a dél-afrikai és amerikai támogatást élvező UNITA között. A 27 éves polgárháborúban másfél millióan haltak meg, és négymillió ember vesztette el otthonát. Az ország politikai helyzete stabilizálódni kezdett, de a demokratizálási folyamattal korántsem elégedettek a kormányt bíráló szervezetek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.