Magyar összefogás részeként akar indulni az EMNP

Toró T. Tibor reméli, hogy az összefogásban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is partner lesz.

WA
2012. 09. 05. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EMNP elnöke megismételte felhívását a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) megújítására, amelyben mindhárom romániai magyar párt, valamint a magyar civil és ifjúságpolitikai szervezetek határoznák meg az erdélyi magyar nemzeti minimumot, amelyet a magyar képviselőknek, szenátoroknak kell majd Bukarestben képviselniük.

Toró közölte: reméli, hogy az összefogásban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is partner lesz, ha mégsem, akkor az EMNP egy szűkebb összefogás tagjaként indul a választásokon. Konkrétan az EMNP-hez ideológiailag közelebb álló Magyar Polgári Pártot (MPP) említette, hozzátéve, hogy az összefogásról szóló tárgyalásokkal megvárják az MPP szeptember végére tervezett tisztújító kongresszusát.

A magyar közösség elvárja az együttműködést

„A választási együttműködést a magyar közösség elvárja tőlünk. Az egyeztetésnek nem arról kell szólnia, hogy hány helyünk lesz a parlamentben, hanem hogy mit kell ott képviselni. Programorientált választási stratégiát kell kidolgozni. Meg kellene fogalmazni azt az erdélyi magyar nemzeti minimumot, amelyet egy erdélyi magyar képviselőnek a parlamentben képviselnie kell” – mondta Toró T. Tibor. A nemzeti minimummal kapcsolatos elvárások érdekében az EMNP konzultációt is hirdetett, a választók észrevételeit a [email protected] címre várja.

Az EMNP elnöke elismerte: az RMDSZ nincs rászorulva, hogy összefogjon az EMNP-vel vagy az MPP-vel, és számít arra, hogy a szövetség a parlamenti képviselet elvesztésének témájával fog kampányolni. Toró szerint viszont ideje túllépni ezen az „érzelmi zsaroláson”, mert a hatályos, 2008-ban elfogadott választási törvényben szereplő alternatív parlamenti küszöb szerinte biztossá teszi, hogy lesznek magyar képviselők a román törvényhozásban.

„Alternatív küszöb”

A törvény szerint azok a pártok jutnak parlamenti képviselethez, amelyek országos szinten megszerzik a voksok legalább öt százalékát, illetve azok, amelyeknek a jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben első helyen végeznek. Ez utóbbi, „alternatív küszöbként” emlegetett feltétel lehetővé teszi, hogy a két magyar többségű megyéből magyar képviselők kerüljenek a bukaresti törvényhozásba akkor is, ha egyetlen magyar párt sem gyűjti össze országos szinten a voksok öt százalékát. A romániai lakosság hat és fél százalékát kitevő magyarság politikai pártjai közül az RMDSZ szerepelt a legjobban a júniusi önkormányzati választásokon.

Vizsgálatot kérnek a Székely Mikó Kollégium ügyében

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Legfelső Bírói Tanácstól (CSM) kér vizsgálatot annak tisztázására, nem érte-e politikai nyomás a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében három évig nyomozó ügyészeket vagy az első fokon ítéletet hozó bírót – jelentette be Toró T. Tibor. Victor Ponta miniszterelnök egy megjegyzésére reagálva a CSM hétfőn az Igazság Napja elnevezésű szombati, sepsiszentgyörgyi demonstráció ügyében indított vizsgálatot. „Anomália, hogy a bírák és az ügyészek pártatlansága felett őrködő szakmai testület nem az elsőfokú döntést vizsgálja, amelynél valóban alapos a gyanú, hogy politikai nyomásra született, hanem az igazságtalan döntés elleni tüntetés szónokait gyanúsítja nyomásgyakorlással” – vélekedett Toró.

A CSM-nek saját hatásköre szerint kellene vizsgálnia a Mikó-ügyet

A CSM a romániai bírák és ügyészek szakmai testülete. Kivizsgáló részlege elsősorban a bírák és az ügyészek ellenőrzésére hivatott, ha magatartásukkal, szakmai munkájukkal kapcsolatban kételyek merülnek fel. Az igazságszolgáltatás rendszerén kívül eső személyek esetében a CSM-nek nincs lehetősége szankciókat elrendelni, legfeljebb állásfoglalást tehet közzé arról, hogy a közéleti nyilatkozatok milyen mértékben tekinthetők az igazságszolgáltatásra nehezedő nyomásgyakorlásnak.

Toró szerint a CSM-nek valóban kell foglalkoznia a Mikó-üggyel, de saját hatásköre szerint, a korrupcióellenes ügyészek három évig elhúzódó munkáját és az elsőfokú ítéletet meghozó bíró döntésének megalapozottságát kell kivizsgálnia. Ennek érdekében az EMNP hivatalos átiratot is küld majd CSM-hez – mondta.

Igazság Napja – Méltatták az összefogást

Az EMNP elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökével, Sándor Krisztinával közösen tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt az egyházi ingatlanok visszaállamosítása ellen rendezett szombati demonstrációról. Mindkét szervezet vezetője méltatta az Igazság napján megvalósult magyar összefogást. Szerintük az erdélyi magyar történelmi egyházak, pártok és civil szervezetek közös kiállása bebizonyította, hogy az általuk meghirdetett „Új egység” nem elvont fogalom, hanem az egyedüli járható út a magyarság alapvető érdekeinek érvényesítésére.

Az EMNP és EMNT vezetői jelezték, hogy az egyházi ingatlanok visszaállamosítása ellen további figyelemfelkeltő akciókat szerveznek, mert úgy vélik, a közvélemény éberségének nem szabad lankadnia az ügyben.

Sándor Krisztina azt is közölte, hogy az EMNT szeptemberben ismét útjára indítja az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemet, amelynek első kiadására tavasszal került sor. A hétvégenként szervezendő, másfél napos képzéseken az EMNP színeiben mandátumhoz jutott önkormányzati képviselők és más érdeklődők szerezhetnek a közigazgatási munkában hasznosítható ismereteket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.