Majdnem lezuhant egy német repülőgép

Kétszer is súlyos meghibásodás történt egy német légitársaság repülőgépével, az egyik, 2010-ben történt eset során a gép hajszál híján lezuhant.

KG
2012. 09. 29. 1:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német lap az internetes kiadásában azt írta, hogy 2010. december 10-én a Germanwings – a Lufthansa diszkont légitársasága – Bécsből Kölnbe tartó járatán a pilóták majdnem elvesztették az eszméletüket, mert mérgező, égett szagú gáz jelent meg a pilótafülkében. A légmaszkot már félig ájultan húzták az arcukra. A 144 utast és 5 fő személyzetet szállító 60 tonnás repülővel végül az utolsó erejüket összeszedve leszálltak a célállomáson.

Ugyanazzal az Airbus-géppel már két évvel korábban is volt probléma – írta a Die Welt. A repülő 2008. május 27-én Dublinból Kölnbe tartott. A felszállás után csaknem valamennyi utas rögtön elaludt, az egyik légikísérő rosszul lett, a kapitány pedig furcsa bizsergést tapasztalt a jobb karjában, és érezte, hogy kezd rosszul lenni. A pilóták rövid helyzetértékelés után felhúzták a légmaszkot, visszafordultak és kényszerleszállást hajtottak végre Dublinban.

Az ír hatóságok az esetről készített bejelentés alapján vizsgálatot indítottak, tüzetesen átnézték a gépet, majd a toulouse-i Airbus-gyárba irányították, ahol újra elvégezték a vizsgálatokat, de nem sikerült kideríteni, hogy milyen anyag károsíthatta az utastér és a pilótafülke levegőjét.

A lap szerint a légitársaság ugyan a 2010-es esetről is beszámolt az illetékes hatóságnak, de úgy fogalmazták meg a jelentést, hogy a hatóság végül nem indított azonnali vizsgálatot, holott a német légi közlekedés utóbbi éveinek legsúlyosabb vészhelyzete alakult ki a Germanwings-járaton, és csak a szerencsén múlott, hogy nem történt katasztrófa. A társaság szerint nem próbáltak meg eltussolni semmit, és a két eset között nincs összefüggés.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.