Mario Monti még mindig vezet

Mario Monti olasz miniszterelnök és csapata tíz hónap kormányzás után is vezeti a népszerűségi listákat, az olaszok több mint fele még mindig támogatja a szakértői kormányt – állapította meg a hétfőn közzétett közvélemény-kutatás.

2012. 09. 10. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olaszok több mint 52 százaléka bízik a Monti-kormány munkájában és 55 százalék továbbra is a közgazdász Mario Montit tartja a legmegbízhatóbb olasz politikusnak. A Demos közvélemény-kutató intézet szeptemberi felmérésének eredményei a La Repubblica című balközép napilapban jelentek meg. „Monti támogatottsága nem feltétlenül a szakértői kormány munkájának szól, sokkal inkább az olasz pártok politikusai iránti bizalomvesztés jele” – kommentálta az adatokat a Demos.

Ezt bizonyítja, hogy az első öt legnépszerűbb politikus között nem szerepel egyetlen pártvezető sem. Monti után az olaszok 42 százalékának Matteo Renzi demokrata párti (PD) firenzei polgármester a „kedvenc politikusa”. A harmadik helyre Luca Cordero di Montezemolo, a Ferrari elnöke került (39 százalék), majd Corrado Passera (36) gazdasági fejlesztési miniszter és a radikális párti Emma Bonino (36) volt európai humanitárius biztos következik.

A pártok vezetői között Pierluigi Bersani PD-főtitkár a legnépszerűbb (31), őt Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa (IdV) elnöke (28) követi. A volt kormánypárti Szabadság Népét (PdL) vezető Silvio Berlusconi 19 százalékos támogatottságot ért el. Ez az utóbbi húsz év legalacsonyabb eredményének számít a 2008-as választásokat több mint kétharmados többséggel nyerő és tavaly novemberben a kormányfői bársonyszékben Monti által váltott politikus számára.

Ha most lennének a választások, az olaszok 27 százaléka a PD-re voksolna. 19,8 százalék szavazna a PdL-re, 14,5 százalék a humorista Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalomra, 7,8 százalék az IdV-re és a szeptemberben Italiára átkeresztelt Kereszténydemokrata Unióra (UDC), 5,5 százalék pedig az Északi Ligára. Az olaszok 52 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a következő kormányt a jövő tavaszi választásokon nyertes politikai erő alkossa. 39 százalék újabb szakértői kormánnyal folytatná.

Ami a gazdasági válságot illeti, az olaszok több mint 59 százaléka úgy látja, hogy a krízis még legalább további két évig eltart. Mario Monti a vasárnap zárult cernobbiói gazdasági fórumon bejelentette, hogy 2013 tavaszán befejezettnek tekinti kormányfői munkáját. Monti hozzátette, nem hiszi el, hogy ne lenne olyan olasz politikus, aki helyettesíteni tudná a szakértői miniszterelnököt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.