Francois Zimeray kimondottan a Pussy Riot-ügy miatt érkezett az orosz fővárosba, amint azt a francia külügyminisztérium hétfőn előre jelezte.
Mark Fejgin, a punkegyüttes tagjainak egyik ügyvédje elmondta, hogy bár a francia emberi jogi nagykövet diplomáciai csatornákon korábban személyes találkozót kért a nem jogerősen elítélt fiatal nőkkel, nem kapott választ, ami egyenértékű az elutasítással.
Jelképest büntetést kaptak volna
Az orosz ügyvédekkel folytatott megbeszélésen Zimeray úgy nyilatkozott, hogy a punkegyüttes tagjai hasonló cselekedetet jelképes büntetéssel megúsztak volna Franciaországban. Megígérte, hogy szoros figyelemmel követi az elítélt nők sorsát, támogatja őket és védelmüket. Ugyanezt teszik a nemzetközi emberi jogi szervezetek is – mondta.
A francia nagykövetet fogadta Konsztantyin Dolgov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja. A tárca közlése szerint Zimeray kifejtette, mennyire eltúlzottnak tartja a Pussy Riot-tagok büntetését, és felhívta a figyelmet az ügy európai, így franciaországi visszhangjára is.
Kerüljék a mentorkodást
A külügyminisztérium honlapján elhelyezett tájékoztatás szerint Dolgov kimerítő magyarázatot adott az üggyel kapcsolatban, és úgy vélte, hogy annak semmi köze sincs azokhoz az Oroszországot ért vádakhoz, amelyek szerint Moszkva megsértené a szólás és a művészeti önkifejezés szabadságát. Oroszország felszólította a külföldi partnereket, hogy „kerüljék (a Pussy Riot-ügy) átpolitizált értékelését és a mentorkodást, amelyet nem tudnak másként értékelni, mint a belügyekbe való beavatkozásként” – olvasható a tájékoztatásban.
Botrány és börtön
Marija Aljohina, Nagyezsda Tolokonnyikova és Jekatyerina Szamucevics februárban a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban színes maszkot és feltűnő öltözéket viselve zenés „imában” kérte a Szűzanyát, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, aki azóta harmadszor is elfoglalta az orosz államfői széket.
A három fiatal nőt több hónapig tartó eljárást követően, augusztusban két-két év, javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai kerületi bíróság „vallási gyűlölet által motivált garázdaság” címén. A punkegyüttes tagjai – ketten kisgyermekes anyák – fellebbeztek az ítélet ellen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!