Oda a liberálisok előnye

Két nappal a holland előre hozott választások előtt a szociáldemokrata Munkapárt (PvdA) ledolgozta a liberális VVD előnyét.

NT
2012. 09. 10. 21:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindkét párt 35 mandátumot szerezne a 150 fős hágai parlamentben – ismerteti a Volkskrant holland újság honlapja a Maurice de Hond közvélemény-kutató intézet eredményét. A szociáldemokraták látványosan javultak az utóbbi hetekben, és elhúztak a sokáig vezető szocialistáktól (SP), akiknek 20 hellyel kell beérniük, ami a legszerényebb eredmény a kampány kezdete óta.

A VVD az egy mandátummal többet szerző kereszténydemokrata CDA-val kisebbségi kormánykoalíciót alkot, amelyet kívülről támogatott a szélsőjobboldali PVV. Utóbbi a 2013-as költségvetésről támadt vita miatt vonta meg bizalmát a koalíciótól, ami új választások kiírásához vezetett.

Az iszlámellenes, majd az utóbbi időben egyre inkább az Európai Unió és a közép-európai bevándorlók ellen forduló PVV szintén látványosan gyengült az elmúlt fél év során, a jelenlegihez képest öt képviselői helyet veszítene, azaz csak 19-et szerezne.

A kormányalakítási esélyeket latolgatva holland megfigyelők biztosra veszik, hogy a PVV-nek leáldozott, a jövőbeni koalíció összetételéről azonban csak annyi állapítható meg, hogy a PvdA megkerülhetetlen lesz, a többi partner bizonytalan, mint ahogy a kormányfő személye is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.