Októberben kezdenek a Tóásó-ügyhöz

Október elsejére halasztották Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további 38 személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését.

PR
2012. 09. 20. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ABI bolíviai hírügynökség és a La Razón című bolíviai napilap tudósítása szerint már kiválasztották az ügyben eljáró öttagú bírói tanács három ülnökét (mindhárom nő) a két – már kijelölt – hivatásos bíró mellé. Augusztus első felében ugyanis – a bolíviai belügyminisztérium kérésének eleget téve – visszaadta megbízatását az ügyben addig eljáró három ülnök. Előzőleg a két hivatásos bírót mentették fel, megüresedett helyüket azóta már betöltötték.

Tóásó Elődnek már szabadlábon kellene lennie a bolíviai törvények szerint – erről Adrian Oliva Alcazar beszélt a Hír TV-nek. A bolíviai ellenzéki politikus jelezte, hogy ha átveszik a hatalmat, akkor az eddigi jogsértések miatt bíróság elé állítják Evo Morales jelenlegi államfőt. – Latin-amerikai országok politikusainak egy szervezetével is együttműködik a magyar kormány Tóásó Előd ügyében – közölte korábban Németh Zsolt külügyi államtitkár.

Tóásó Előd nővére, Tóásó Edit és Lukács Csaba újságíró augusztus elején arról számolt be: Magyarországra került a Tóásó-ügy több dokumentuma, ám azt a család vissza kívánja juttatni a bolíviai hatóságoknak. Tudjon meg többet a Tóásó-ügyről!

A hírügynökség szerint az eredetileg szeptember 21-ére tervezett, de eddig is többször halasztott tárgyalás a jelenlegi állás szerint október első napján a fővárosban kezdődik, bár nem kizárt, hogy a per más városban, így Trinidadban vagy Tarijában folytatódik. Mivel az ügy 39 vádlottja különböző városokban van fogságban, továbbra sem könnyű kijelölni a tárgyalás végleges helyszínét. Ennek elsősorban az az oka, hogy több vádlott egészségi állapota nem teszi lehetővé az utazást. Egy korábbi bíróság úgy döntött, hogy Santa Cruzban tartsák a pert, de helyszínként felmerült Cochabamba város is.

Bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város szállodájában, a Las Américasban lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a hatályos bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.