Példátlan kínai eset: börtönbe megy a gázoló

Három és fél év börtönre ítélték azt a kínai férfit, aki tavaly Fosan (Foshan) városában elütött egy kétéves kislányt, aki mellett később 18 ember ment el segítségnyújtás nélkül.

WL
2012. 09. 06. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az esemény tavaly október közepén óriási felhördülést váltott ki a kínai közvéleményből, az eset után még hónapokig vitatott téma volt a több száz millió felhasználót jegyző kínai mikroblogokon.

A kétéves Jüe-jüét (Yueyue) egy szűk utcában ütötte el egy furgon, majd egy kisteherautó is áthajtott rajta. A két gázolás között és ezután – a térfigyelő kamera tanúsága szerint – 18 ember ment el közömbösen a kislány mellett. A súlyosan sérült, vérző lányt végül egy szemetet gyűjtő asszony karolta fel és adta oda anyjának. Jüe-jüe ekkor még életben volt, de pár nappal később a kórházban meghalt.

A helyszínen készült felvételeket a kínai videomegosztó portálokon több millióan nézték meg, sokan követelték, hogy példásan büntessék meg a két gázolót és azokat, akik elsétáltak a kislány mellett. A kínai közvélemény az eset után társadalmi szintű lelkiismereti vizsgálat szükségességét hangsúlyozta, az emberek közömbösségének okait vizsgáló kezdeményezések indultak. A felháborodott hangok mellett sokan megemlítették, számos ember nem mer ilyen esetben segíteni, ugyanis nem egyszer fordult már elő korábban, hogy az áldozatok kártérítésben reménykedve a rajtuk segítőket vádolták a baj okozásával.

Év végén komolyan felvetődött a cserbenhagyásos esetekre alkalmazható törvényi szabályozás szükségessége, amelyet akkor kísérleti jelleggel a dél-kínai Sencsen (Shenzhen) városában be is vezettek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.