Rémálomnak nevezte, amit Észak-Koreában tapasztalt

Nyilvános, éles hangú üzenetváltásba torkollt egy kínai bányaipari és acélgyártó vállalat és észak-koreai partnerei közötti üzleti konfliktus.

NT
2012. 09. 05. 11:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Észak-Koreával határos Liaoning tartományi vállalat 75 százalékos – 36 millió euró értékű – részesedéssel alapított egy évi 10 millió tonnás teljesítménnyel tervezett vasércfeldolgozót. Vu Hszi-seng, a Hszijang (Xiyang) csoport vezérigazgató-helyettese a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, cégét becsapták, a koreai partnerek a szerződést megszegve folyamatosan növelték a földbérlet, az energia- és vízszolgáltatás, valamint a munkabér költségeit.

Állítása szerint mindez azzal a kifejezett céllal történt, hogy őket eltávolítsák. „Nemcsak rólunk van szó, minden olyan vállalatról, amely Észak-Koreában beruház” – hangoztatta Vu, aki szerint a szomszédos ország nem rendelkezik a külföldi beruházásokhoz szükséges feltételekkel.

Az észak-koreai KCNA hírügynökség éles hangú válaszban bírálta a kínai vállalatot, amely a koreai fél szerint megsértette a szerződést, mivel ígérete ellenére a négy éve aláírt szerződésben vállalt összegnek csak a felét fordította a beruházásra. A „támadást” az ellenséges erők akciójának nevezte. A kínai cég a pénz visszatartását a koreaiak kiszorító politikájával magyarázta.

Állítólag Észak-Korea már beleegyezett 30 millió euró kártérítés megfizetésébe, de a fizetésre a szerződés aláírása után száz nappal sem került sor. E helyett a koreai fél újabb tárgyalásokat kezdeményezett, amit a Hszijang elhárított. A kínai kereskedelmi tárca augusztus közepén, amikor Csang Szung Taek észak-koreai politikus, az ország új vezetőjének gazdasági reformokat szorgalmazó nagybátyja Kínában járt, megállapodott abban, hogy együttműködik Phenjannal három észak-koreai gazdasági övezet létrehozásában.

A kínai miniszterhelyettes Csen Csien (Chen Jian) akkor a központi pártlapban a kínai vállalatok észak-koreai befektetéseinek ösztönzését szorgalmazta. Vu ezzel kapcsolatban megjegyezte, szerinte elhibázott szándékról van szó, s nem ők az egyetlen kínai vállalat, amely már pórul járt Észak-Koreában. Mint mondta, a jelek szerint a kínai kormány tehetetlen, vonakodik közbelépni vállalatai érdekében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.