A Stanford Egyetem és a New York Egyetem jogi karának szakértői kedden közölték Élet a drónok alatt című jelentésüket. Ebben azt állítják, hogy a tálibok és az al-Kadia terrorhálózat fellegvárának tartott térség elleni amerikai dróntámadásokban 2004 júniusa óta sok ezren haltak meg, többségükben iszlamista fegyveresek. Ezeknek a légicsapásoknak azonban súlyos társadalmi és pszichológiai következményeik vannak az Afganisztánnal határos törzsi terület lakosai körében.
„A drónok éjjel-nappal átrepülnek a térség felett, figyelmeztetés nélkül csapást mérnek járművekre, épületekre és közösségi területekre. Jelenlétükkel rettegésben tartják a férfiakat, nőket és gyermekeket, lelki traumát okozva a civil közösségeknek. A lakosok folyamatos félelemben élnek, hogy halálos támadás éri őket, s hogy nincs semmi védekezés ellene\" – állítják a dokumentum szerzői.
A jelentésben felszólítják Washingtont, amely az elmúlt években a pilóta nélküli repülőgépek bevetését stratégiájának fő elemévé tette, hogy gondolja újra stratégiáját, mert az a kívánttal ellentétes eredményre vezet, és törvénytelen.
Idézik a törzsi területeken élőket, akik megerősítették, hogy a támadások az Amerika-ellenesek csoportjába sodorják őket. Megjegyezték azt is, hogy az így „megölt az iszlamista fegyveresek többsége alacsonyabb rangú” harcos volt.
Az elmúlt nyolc évben, 2004 júniusa és 2012 szeptembere között a pilóta nélküli amerikai repülőgépek a régióban 2562-3325 embert öltek meg, s közülük 474-881 volt civil – vélekedtek a jelentés szerzői, a Tényfeltáró Újságírás Irodája elnevezésű londoni központú közvélemény-kutató központ adataira hivatkozva.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!