Sok áldozatot követelt a merényletsorozat

Több mint 100 halálos áldozatot követelt a hétvégi iraki merényletsorozat, a sebesültek száma meghaladta a 300-at.

WA
2012. 09. 10. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfő hajnali értesülések szerint a vasárnapi merényletek nyomán egyedül Bagdadban több mint 50 ember vesztette életét. A főváros több negyedében autókban elhelyezett bomba robbant. Napközben a legtöbb halálos áldozattal, legkevesebb 24 halottal járó merénylet az ország déli részén, Amára városban történt. Egy pokolgép egy zsúfolt piacon robbant fel, s ezt nem sokkal később követte a második – épp akkor, amikor a mentőalakulatok megérkeztek segítséget nyújtani.

Több merényletre azt követően került sor, hogy Bagdadban ismertté vált: Irakban távollétében kötél általi halálra ítélték Tárik el-Hasemi alelnököt, aki saját internetes bejegyzése szerint jelenleg Katarban, más források szerint viszont Törökországban tartózkodik. Hasemi ellen decemberben adtak ki elfogatóparancsot, és az Interpol is körözi, ő viszont koncepciós pernek tartja az eljárást, amelynek célja szerinte a síita Núri al-Máliki miniszterelnök teljhatalmának megszilárdítása politikai ellenfeleinek ellehetetlenítésével.

A szunnita politikust egy ügyvéd és egy tábornok meggyilkolásában találták bűnösnek. A május óta zajló per tovább szította a szunniták és síiták közötti hatalmi harcot, amely az amerikai csapatok távozását követően erősen kiéleződött. Az országban hónapok óta súlyos politikai válság van, amit vallási alapú feszültségek súlyosbítanak. A hétvégi merényletek elkövetéséért egyetlen szervezet vagy csoport sem vállalt felelősséget.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.